Zsebkendőink az alábbi kiszerelési
  formákban rendelhetőek:

  ▪ készülhetnek 2, 3, 4 réteggel

  ▪ 100% cell, vagy eco alapanyagból

  ▪ többféle lapmérettel

  ▪ zsákos, 10x10, és 100 darabos
                                              csomagokban

Részletes információért kérje aktuális árlistánkat!

Termékünk minimális rendelési mennyisége 1 raklap.    

A papír zsebkendő:

  A színes, szagos, két, három, esetleg négyrétegű papír zsebkendőt napjainkban óriási gépsorokon gyártják. A zsebkendő modern előállításának nyersanyaga a fapép, amelyet tiszta fából vagy újrafelhasznált papírból (régi telefonkönyvekből, újságokból, kartondobozokból) készítenek. Az anyag a pépelőállító üzemből a papírgyártóba kerül, ahol egy nagy, elektromos mixerhez hasonló szerkezet keveri össze forró vízzel. Ettől fellazulnak és szétválnak a cellulózrostok, amelyek a kreppelőgépen formálódnak hálószerű anyaggá. A szárítóban egy hő által felmelegített forró hengeren szárad a leheletvékony papír anyag, amit a hengerről leszedve nagy göngyölegekbe tekernek.

  A gyártók a vásárlók kegyeiért nemcsak a rétegszámmal versenyeznek. A zsebkendő puhaságát is lehet (a simító berendezéssel) szabályozni. A papírtekercs a simítóból a prégelő egységbe kerül (a rétegeket nem ragasztják egymáshoz, azokat a prégelés, vagyis a zsebkendőn keretként körbe futó, préselt mintázat tartja egyben). Az esetleges illatosítás a munkafolyamat közben történik, a folyékony illatanyagot tárcsa keni rá egy csíkban a papírra. Az aroma csak később, a csomagban „érlelődik” és jár át minden darabot. Az így elkészült papírzsebi olyannyira a mindennapok részévé vált, hogy a legnagyobb fogyasztónak számító Egyesült Államokban mindenkire 24 kilogramm felhasználása jut egy évben.

Története:

  Miközben manapság az illemkódexek és a higiénia alapszabályai szerint is elkerülhetetlen a papír zsebkendő használata, az orrváladék eltávolításának ez a módja csak a 20. században terjedt el.

  Az ókori görögök és rómaiak között (bármilyen furcsán hangzik is) egzotikus és roppant ritka betegség volt a nátha. Olyan nagy ritkaság, hogy Plautus egyik vígjátékában és Juvenalis szatírájában egyenesen házasságbontó oknak nevezi.

  A 15. század legvégén találunk végre említést a zsebkendőről, és Rotterdami Erasmus már illetlennek tartja, hogy valaki ruhájával törölte az orrát. Tulajdonképpen az olaszok hozták be a zsebkendő divatját, s az általuk fazolettónak nevezett zsebkendő többé-kevésbé átalakítva ezen a néven volt ismeretes hosszú ideig.

  A 17. században már valóságos zsebkendő-irodalom is kialakult. Költeményeket, színpadi jeleneteket, életszabályokat, minden elképzelhető dolgot nyomtattak rá. Érdekes divat terjedt el a 19. század elején, a nők a szájukat takarták el vele. Ezt a divatot I. Napóleon felesége hozta be, akinek meglehetősen csúnya fogai voltak.

  A parfümös, csipkés díszzsebkendők korszaka mára már lejárt. Ám a pamut zsebkendő sem bizonyult túlságosan korszerű megoldásnak. A megnyugtató megoldást a japánok találták fel. Ők papír zsebkendőt kezdtek használni, amelyet használat után tűzbe dobtak. Elég hosszú időbe telt, míg ez az ésszerű találmány meghódította Európát.